A videotréning rövid, intenzív, segítő-fejlesztő módszer, szülők, pedagógusok és más segítő, szociális és egészségügyi szférában dolgozó szakemberek számára. Elsősorban kapcsolatfejlesztésre alkalmazzák, a kommunikációs helyzetekről készült videofelvételek elemzésével. A módszer eredményes nemcsak családokban, hanem intézményes  helyzetekben is: bölcsődében, óvodában, iskolákban, gyermekintézményekben, kórházakban. A felnőtt-gyerek kapcsolat  javításán túl,  a módszer alkalmas a felnőtt-felnőtt kommunikáció fejlesztésére is: szervezetfejlesztésre, team-munka javítására,  szociális intézményekben a gondozó és gondozott közötti kapcsolat hatékonyabbá tételére.

A videotréning rövid története

A videotréning módszert holland segítő szakemberek fejlesztették ki a nyolcvanas évek elején. Ekkor figyeltek fel arra, hogy a gyerekek viselkedési, tanulási vagy egyéb problémáival szakemberhez forduló családok gyakran nem azt kapják, amire szükségük van: a diagnózisok, tanácsok nagy része a szülők számára érthetetlen, követhetetlen, és a gyereket a kezelés érdekében hosszabb-rövidebb időre elszakítja a családtól akkor is, ha nem feltétlenül indokolt.

A módszer elméleti alapját etológiai megfigyelések képezik: megfigyelték ugyanis, hogy a fiatal állatok és anyjuk között folyamatos jelzések vannak. Így van ez a jól működő szülő-gyerek kapcsolatokban is: a gyerekek folyamatosan kezdeményeznek, szüleik pedig megértik, megfejtik jelzéseik értelmét. A gyerekek még a legrosszabbul működő családokban sem adják fel a kezdeményezéseket, ám ezekben a családokban sokkal ritkábban kapnak értő választ jelzéseikre.

A módszer kialakulásában döntő fordulatot hozott a hordozható videokamerák széles körű elterjedése. Ezzel olyan eszköz került a szakemberek kezébe, amellyel jól látható, lelassítható, többször megnézhető képek segítségével sokkal könnyebben megérthető visszajelzéseket adhattak a szülőknek, mint korábban.