A szervezet célkitűzései
- A Magyar Videotréning Egyesület 1998-ban alakult, célja a videotréning módszerének magyarországi adaptálása. 1999 márciusától indult el a hazai trénerek képzése holland trénerek irányításával. A programot a Holland Királyság Külügyminisztériuma támogatta a kelet-európai országok társadalmi átalakulását segítő MATRA program keretében. Ez a támogatás tette lehetővé, hogy a módszert közvetlenül holland oktatóktól, rendszeres szupervízió mellett sajátíthassák el a trénerek.
- 2001. februárjában, majd májusában védték meg videotréner diplomájukat az első magyar trénerek, Budapesten és Szegeden. Közülük néhányan a módszer oktatóivá váltak, külön szupervízori képzésben való részvétel után, melyre a MATRA Program utolsó szakaszában került sor. A MATRA program 2001 augusztusában zárult le és szeptembertől kizárólag hazai trénerek folytatják a képzést. Ezzel lezárult a módszer alapjainak adaptációs időszaka.
- Egyesületünk 2001 szeptemberétől önállóan működik. Ennek a szakember feltételei megvannak: ettől az időponttól már 8 hazai szupervízor kezdte meg munkáját és további trénerek kapcsolódtak be a képzésbe.
- A videotréning módszerét eredetileg gyermeknevelési nehézségekkel küzdő családok segítésére fejlesztették ki Hollandiában a 80-as években. Azóta a módszert több országban adaptálták, többek között Finnországban, Franciaországban, Portugáliában, Svédországban, Skóciában, Németországban, Franciaországban, Norvégiában, az Egyesült Államokban, Izraelben és Kelet-Közép-Európában is: Csehországban és Lengyelországban, Romániában.
- A videotréning célja a szülő (segítséget kérő) megerősítése, a trénerek az aktivizálásra helyezik a hangsúlyt. A módszer a családok és szülők lehetőségeire irányítja a figyelmet, belső erősségeit támogatja és nem a hibákat keresi. A magyar nyelvbe még nem beépült "empowerment" koncepciójából indul ki. A szülő-gyerek kapcsolaton túl a módszer nagyon jól használható a kommunikáció javítására felnőtt-felnőtt kapcsolatokban is, team-munka fejlesztésére, szervezetfejlesztésre, demokratikus vezetési stílus megerősítésére.
Szervezetünk alapelvei
- szociálisan, fizikailag vagy lelkileg kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek számára olyan szolgáltatások nyújtása, ami maximálisan tiszteletben tartja emberi méltóságukat és autonómiájukat;
- partneri együttműködés a szülőkkel, az "empowerment" filozófia következetes alkalmazása;
- partneri együttműködés a különböző szakterületen dolgozó szakemberek között a szolgáltatások minőségének biztosítása érdekében;
- a szolgáltatás elérhetővé tétele a szociálisan nehéz helyzetben lévő családok számára is;
- speciális szükségletekkel rendelkező gyerekek integrált nevelése, sérült, kisebbségi, szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek beilleszkedésének segítése
A módszer hazai adaptálásának indokoltsága
A videotréning alapelvei a partneri szemlélet, a családi és közösségi erőforrások feltárása, a szakmák közötti együttműködés, a pozitív szemlélet, rendszerszemléletű megközelítés. Ezek pont azok az alapelvek, melyekre a korszerű hazai és nemzetközi törekvések alapulnak, és teljes mértékben összhangban vannak az Európai Unió által megfogalmazott prioritásokkal.
A módszer a videotechnikát hívja segítségül:
- a vizualitás kreatívan és újszerűen segíti a nevelési és kommunikációs helyzetek jobb megértését
- segíti a reflektív gondolkodás fejlesztését
- hatékony visszajelzési lehetőség készségeiket fejleszteni kívánó szakembereknek
- hatékony terjesztési lehetőségeket jelent
Kiemelt fontosságú a képzés interdiszciplinaritása, az, hogy különböző segítő szakmákból vannak trénereink. Ez azért fontos Magyarországon, mert eddig jellemzően elkülönülten és erős hierarchiában dolgoztak a különböző szakemberek. Kevés volt az együttműködés, közös munka a különböző szakmák között. Az interdiszciplináris jelleg hozzájárul mind a szolgáltatások mind a képzés színvonalának emeléséhez, és nem utolsó sorban ahhoz, hogy az eddig hierarchikusan egymásra épülő szakterületek szakemberei partnerként működjenek együtt.
Please wait...

















